A csapat

Molnár Attila

Nyíri Szása

Kanász László

Barta Judit

Tüü Péter

Séfünk

Kanász László 2009-ben csatlakozott a konyha csapatához fiatal szakácsként. 2011-től már séf-helyettesként dolgozott, 2015-től vette át a konyha irányítását. László harmóniát teremtett a konyhán. Balatoni származása révén ...

Kanász László 2009-ben csatlakozott a konyha csapatához fiatal szakácsként. 2011-től már séf-helyettesként dolgozott, 2015-től vette át a konyha irányítását. László harmóniát teremtett a konyhán. Balatoni származása révén már gyermekkorában megismerkedett a magyar édesvízi halakkal, melyek azóta a kedvencévé váltak. Filozófiája szerint, a mai kornak megfelelő technológiák használatával ezek az alapanyagok presztízs értékkel bírnak és helyük van a magyar gasztronómiában. Új, magyar alapanyagok után kutatva, szenvedélyét a halak iránt kiteljesítve kreálta meg kóstolómenünket magyar halakból, mely mára az étterem védjegyévé vált. Halfarmunkkal a több éves együttműködés eredménye ma már nem csak a nemzetközileg elismert kaviár kínálatunk, hanem az ellenőrzött körülmények között, kizárólag az étteremnek, László igényeinek megfelelően nevelt édesvízi halak is. Szívügye az általa megszerzett tapasztalatok megosztása a fiatalabb generációval.

Teljesen megreformálta tradicionális ételeinket, azok értékének megtartásával. László sorra nyeri a hazai szakmai elismeréseket, a közönségdíjakat. Nagy elismerésként érte többek között az a felkérés is, hogy csapatunkkal részt vehetett a 2016-ban hazánkban megrendezett Bocuse d’Or szakácsbajnokság gálavacsorájának elkészítésében. Nemzetközi látótér szélesítés céljából mind László, mind pedig csapata több hetes szakmai gyakorlatokon és látogatásokon vettek, vesznek részt francia és skandináv 1,2 Michelin csillagos éttermekben, illetve egy 3 hetes tréningen is részt vett a 3 Michelin csillagos Anne- Sophie Pic-nél.

Bővebben

Történetünk

A nyitás éve, 1990 szerepel a logónkon. Azóta folyamatosan haladunk az általunk elképzelt úton....

A nyitás éve, 1990 szerepel a logónkon. Azóta folyamatosan haladunk az általunk elképzelt úton.
Az elvek a konyhán ugyanazok maradtak: a kifogástalan alapanyagok és a saját, kifejezett ízek használata; az egyszerűség és a harmónia hívei vagyunk. A tradícióink megtartása mellett új, izgalmas ízekkel ismerkedhetnek meg vendégeink.

Éttermünk kiváló mindazok számára, akik szeretnének egy kicsit elbújni a világ elől, ünnepelni, vagy üzleti ebédeket, vacsorákat lebonyolítani. 2016 tavaszán fejeződött be az étterem teljes felújítása, melynek során teljesen átalakult. A belső terek egyedi berendezése a korabeli cári hangulatot, a bájos téli kert, mely 2015 tavaszán került beépítésre, pedig a könnyed eleganciát idézi.

Bővebben

Konyhánk

Tradícióink megtartásával együtt folyamatos megújulásra törekszünk konyhaművészetünk terén is! A konyha sous- chef-je, Lendvai Levente fiatal kora ellenére nagy rátermettséggel és alázatta...

Tradícióink megtartásával együtt folyamatos megújulásra törekszünk konyhaművészetünk terén is!

A konyha sous- chef-je, Lendvai Levente fiatal kora ellenére nagy rátermettséggel és alázattal segíti Kanász László séf munkáját. Éttermi munkája mellett aktív résztvevő jelenleg is a szakma kiemelkedő versenyein. Chaine des rotisseurs ifjú szakácstehetségek megmérettetésén negyedik helyezést ért el, valamint a Bocuse d’or magyarországi döntőjén is kiemelkedően szerepelt a commis kategóriában.

Desszertjeink megalkotója, Czigány Lilla, pastry chef folyamatosan kísérletezik, keresi az újdonságokat és képzi magát. Imádja a szezonális gyümölcsöket és természetesen a csokoládét, melyeket gyakran kombinál.

 

Bővebben

Csapatunk

Molnár Attila, az étterem tulajdonosa és ügyvezetője vendéglátós dinasztia sarja, aki maga is egész életét a gasztronómiának és a vendéglátásnak szentelte....

Molnár Attila, az étterem tulajdonosa és ügyvezetője vendéglátós dinasztia sarja, aki maga is egész életét a gasztronómiának és a vendéglátásnak szentelte. A fine dining elkötelezett híve, szerelmese. A gasztronómiai megújulás és fejlődés egyik kiemelkedő hazai “nagykövete”. Emellett nagy hangsúlyt fektet a vendéglátást tanuló fiatalok és gyakornokok karrierjének elindítására, és jövőjük biztosítására.

Nyíri Szása a tulajdonos-executive séf származása révén szó szerint is vérében hordozza az orosz kultúrát és kulináriát. 1997 óta az Arany Kaviár Étterem egyik tulajdonosa, főszakácsa, majd executive séfje Szása, orosz származású szakember, aki többek között Moszkvában tanult és dolgozott.
A tradicionális orosz konyha megújítása, megszerettetése a fő agendája. Saját fémjelzésű kaviárjaink tökéletesítésén immár több mint 10 éve dolgozik szoros együttműködésben a haltenyésztőkkel. A kaviár mellett másik nagy szerelme a szarvasgomba, melyet előszeretettel gyűjt saját maga. Szása évtizedek óta tagja a magyar gasztronómia szakmai elitjének, ahol zsűriként, mentorként, szakmai tanácsadóként tevékenykedik.  Szerinte egy étel akkor jó, ha érthető, szerethető és van benne játékosság, izgalom.

Tulajdonosaink a régi és új vendégeinkkel is személyesen ápolják a kapcsolatot, szervesen kiveszik részüket az étterem mindennapjaiból. Az egész csapattal együtt szüntelenül azon munkálkodnak, hogy hazai és nemzetközi viszonylatban is kivívják a vendégek elégedettségét.

Büszkeséggel tölt el minket, hogy a Michelin Guide 2007 óta ajánlja éttermünket és a Dining Guide „Magyarország Legjobb 10 Étterme” díját is magunkénak tudhatjuk 2005. óta minden évben!

Éttermünk vezetője Barta Judit, többéves nemzetközi fine dining tapasztalattal rendelkező szakember, aki új lendületet hozott az étterembe. Fiatalos, elhivatott csapatot épített fel. Szerinte a vendéglátás nem szakma, hanem életforma, melyet kizárólag szívvel-lélekkel és teljes odaadással lehet űzni. A vendéglátás számára egy lehetőség, hogy szebbé tegye az emberek életét, akár pár órára.

Fennállásunk óta nagy hangsúlyt fektettünk borkínálatunkra. Head sommelier-nk, Tüü Péter hatalmas szenvedéllyel építi borlapunkat. Széles látásmódját többek között Svájcban, a Restaurant zum Adler Hurden 1 Michelin csillagos éttermének, illetve folyamatos képzéseinek köszönheti. 2017-ben megnyerte a Magyar Sommelier Bajnokságot, ahol a bajnoki címen kívül a közönségdíjat, valamint a legjobb idegennyelvű felszolgálás és a legjobb borfelismerés különdíját is kiérdemelte!

Bővebben

Filozófiánk

Az Arany Kaviár Étteremben arra törekszünk, hogy vendégeink – a kifogástalan ételek mellett – minden alkalommal igazi élményszerű vendéglátásban részesüljenek. Azt szeretnénk, hogy vendégeinknek a vacsora ne csak az esti progr...

Az Arany Kaviár Étteremben arra törekszünk, hogy vendégeink – a kifogástalan ételek mellett – minden alkalommal igazi élményszerű vendéglátásban részesüljenek. Azt szeretnénk, hogy vendégeinknek a vacsora ne csak az esti program része legyen, hanem a vacsora legyen maga a program.

Hisszük, hogy a titok a részletekben rejlik, ezért ragaszkodunk a vendégcentrikus, elkötelezett szakemberek alkalmazásához, akik szakmájukat igazi szenvedéllyel űzik. A tradíciók megtartása és igényes módon történő továbbvitele a mi utunk. Mindebből természetesen nem hiányozhat a fiatalos lendület és az állandó megújulás képessége sem.

Filozófiánkkal összhangban, hagyományainkat tisztelve mégis folyamatos megújulásra törekszünk, kiemelt figyelmet fordítva az alapanyagok minőségére!

Bővebben

A színfalak mögött

Nagy hangsúlyt fektetünk arra is, hogy különleges ételeink egyedi tányérokon kerüljenek vendégeink elé. Séfünk, Kanász László magyar kézművesekkel együtt tervezi meg porcelánjaink nagy részét, melyeket kifeje...

Nagy hangsúlyt fektetünk arra is, hogy különleges ételeink egyedi tányérokon kerüljenek vendégeink elé. Séfünk, Kanász László magyar kézművesekkel együtt tervezi meg porcelánjaink nagy részét, melyeket kifejezetten egy-egy ételhez álmodnak meg.

Egyik kedvenc művészünk Ruzicska Tünde munkája látható a képen.

Bővebben

Kaviár workshop, Gourmet Fesztivál 2018

Az éttermünkben értékesített saját márkával fémjelzett Arany Kaviár Gourmet Selection...

Az éttermünkben értékesített saját márkával fémjelzett Arany Kaviár Gourmet Selection kaviárkínálatának megismertetése érdekében workshop-okat is tartunk. 2018 májusában lehetőségünk nyílt a Gourmet Fesztivál nagy-színpadán előadást tartani annak érdekében, hogy szélesebb körben is megismertethessük a kaviárokat. Az előadást kaviárszakértőnk, Szalay Edina és tulajdonos- exectuive séfünk, Nyíri Szása tartotta.

Bővebben